Gádorosi Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület

Gádoros Nagyközségben 1993 óta működő civil szervezet vagyunk. Nevünkhöz sok társadalmi, kulturális és faluszépítő tevékenység kapcsolódik. Egyesületünk rendezi az országos hírűvé vált disznótoros napot is.

Pongó Vendégház:

2012-ben vetődött föl az Egyesület és a Község vezetésében először, hogy a Jókai utcában lévő romos, volt pedagógus szolgálati lakást fel kellene újítani és idegenforgalmi célokra hasznosíthatóvá tenni.

Ezért a Gádorosi Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület Gádoros Nagyközség Önkormányzatával kötött bérleti szerződés alapján pályázatot nyújtott be az EMVA Turisztika jogcím keretén belül a Gádoros, Jókai u. 5. szám alatti önkormányzati tulajdonú ingatlan felújítására, vendégházzá alakítására. A bérleti szerződés 2012. június 25 – 2019. december 1-ig szól, a pályázati kiírásnak megfelelően ezen időszak alatt az Egyesület köteles működtetni az épületet, azt követően az Önkormányzat használatába kerül.  

 Az Egyesület a pályázaton bruttó 22.461.724 Ft támogatást nyert egy 3 szobás, 7 férőhelyes szálláshely kialakítására. A pályázat elnyerésének dátuma: 2013. január 10.

A Vendégház elkészült, 2014. április 10-től várja a vendégeket.

A szálláshely az épületben korábban évtizedekig ott lakó Pongó pedagógus házaspár tiszteletére a Pongó Vendégház nevet kapta.

 

Az Egyesület sikerrel pályázott a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségnél a „Falusi Szálláshely” védjegyhasználatra, melyet 2019. május 29-ig meg is kapott négy napraforgós minősítéssel.

 

A Vendégház Gádoros nagyközség központjában található, a három szobában tusoló, WC, franciaágy, kábeltelevízió, wifi elérés áll rendelkezésre. Egy szoba légkondicionált. Minden szükséges eszközzel felszerelt közös konyhában készíthetik el a lakók ételeiket.

 

A közelben elérhető turisztikai célpontok:

 

Orosháza-Gyopárosfürdői gyógy- és élményfürdő: 15 km

Orosháza: 15 km

Nagyszénási gyógyfürdő: 5 km

Szarvas: 25 km (arborétum stb.)

Szentes: 25 km (gyógy- és élményfürdő)

 

Cím: 5932 Gádoros, Jókai u. 5.

 

 

Szobafoglalás, információ 2020. február 4-től:

Progádor Kft. Gádoros (06-68-490-037) 

Gádoros Nagyközség Önkormányzata (06-68-490-001) 

 

Honlap: www.pongovendeghaz.oldalunk.hu  

 

www.facebook.com/pongovendeghaz

 


Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Hobbyból pénzt keresni?

► internetes munkák gyöngyszemei

globaldomains.hupont.hu

2. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

3. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

5. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

6. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

7. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

8. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

9. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

10. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

11. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak

► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre

lakasvetel.hupont.hu

12. -Inferno- Goth lélek

► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..

mygothicmusic.hupont.hu

13. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

14. IDEGEN TECHNOLÓGIÁK TERVEZÉSE ŰRTECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK

► CÉL A KONKRÉT FEJESZTÉSEK SZEMLÉLTETÉSE EGY ÚJ TÍPUSÚ TERVEZÉS ELINDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN KIEMELVE A HIPERSZONIKUS REPÜLŐESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIT

idegentechtervezes.hupont.hu

15. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

16. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

17. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

18. ~Anime~

► Ebben a menüpontban megtalálható az összes anime, köztük kiemelve azok, amik a jobb oldali sávban már szerepelnek!

naruto-khun.hupont.hu

19. Michael Jackson forever!!

► Minden ami Michael jackson!!

michaeljacksonforever.hupont.hu

20. www.ismertetok.hupont.hu

► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!

ismertetok.hupont.hu

21. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

22. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

23. Fenyő Miki Dalok

► Csókkirálynak hívják a háta mögött!

madeinhungarya.hupont.hu

24. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

25. Vízvezetékszervíz

► Vízvezeték szerelés, Fűtésszerelés és Csatorna bekötés. Garancia! 21 év szakmai tapasztalat! Precíz, megbízható munkavégzés! Korrekt árak! Hétvégén és ünnepnap is hívhat! telefonszám: 06-70-944-14-01 e-mail: vizvezetekszerviz@gmail.com

vizvezetekszerviz.hupont.hu

26. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

27. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

28. www.wwwponthu.hupont.hu

► Próbáld meg kiejteni ezt a honlap nevet! ez után a többi nyelvtörő sem jelenthet gondot.

wwwponthu.hupont.hu

29. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

30. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

31. Gyönyörű, festett mandalák

► Energetizáló, festett mandalák, amelyek lendületet adnak és segítenek céljaid elérésében. Hangulatossá teszik a környezetet, gyógyító erejük van. Mindig új erőt nyerhetsz, ha ránézel. Adhatod ajándékba, vagy lehet a sajátod.

mandalakeszites.hupont.hu

32. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

33. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

34. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

35. Minden nap egy rövid kis történet és mások

► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.

rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu

36. Mert Budapest városában ők a legjobbak, ezt mindenki tudja!

► Budapest szívében, ahol az út kanyargó, Egy cég ragyog, mint a csillagok csupa kavargó. Autók ezreit vásárolja fel, s a legjobbat keresi.

elado-auto.hupont.hu

37. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

38. Telenovellák Magyarországon!

► Sziasztok ez az oldal az elmúlt évek Telenovelláival foglakozik!

telenovelashungary.hupont.hu

39. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

40. Üdvözöllek a dalszövegek világában!

► A legjobb dalszövegek neked!!

mileysellyforever.hupont.hu

41. Bontott alkatrészek reális áron

► Nálunk nagyon sok mindent megtalál. Használt, bontott alkatrészek garanciával!

kalapos.hupont.hu

42. Martina Stossel

► Szerintem mindenki ismeri Martina Stoesselt.A Violetta cimu sorozat foszereplojet,nos ez az oldal rola szol!Erdemes megnezni minden lapot mert ezek folyton frisitve vannak.A masik blogom cime: Tini-martina.gportal.com

tini-martina.hupont.hu

43. Mindenünk a kutya!

► Minden tudnivaló a havanesekről!!!<3 e-mail címem:hulikeliza@freemail.hu

eliza-havanesei.hupont.hu

44. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

45. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

46. A Monarchia hadiipara

► Az Osztrák-Magyar Monarchia hadiipari üzemei és azok emblémáiról

monarchiahadiipar.hupont.hu

47. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

48. Perfect Dog Mobil Kutyakozmetika

► Kutyakozmetikus házhoz megy! Tel:06 30 576 3717.Minden fajta teljeskörű ellátása , kiállításra felkészítés. Gazdibarát árak! A kiszállás ingyenes! Szombathely,Kőszeg , Bük,Sárvár,Csepreg és vonzáskörzetükben házhoz megyek!

perfect-dog.hupont.hu

49. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

50. Érdi képek

► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról

erdikepek.hupont.hu

51. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!

► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!

spitzhotel.hupont.hu

52. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

53. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

54. Smile, even if it hurts! <3 ~ Mosolyogj, akkor is, ha fáj! <3

► Ez itt egy csajos oldal...Van itt minden, képek, idézetek... Remélem tetszeni fog! :) <3 Légyszi lájkold a Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/star.of.hop

emorainbow.hupont.hu

55. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

56. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

57. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

58. ♥Twilight°New Moon°Eclipse°Breaking Dawn - minden, ami Twilight!♥

► Ez a honlap a Twilight sagával, valamint az abból készült filmekkel (és ezeknek szereplőivel) foglalkozik. Van benne néhány nem Twilightos menüpont is! Remélem, tetszik! Nézz vissza később is!♥

thetwilightsagaa.hupont.hu

59. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gruberbalint.hupont.hu

60. Jóban Rosszban titkok

► A Jóban Rosszban sorozat izgi titkai

jobanrosszbantitkok.hupont.hu

61. Mindig csak foci!

► Belépés csak sztárfocistáknak!!!

mindigfoci.hupont.hu

62. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

63. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

64. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

65. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

66. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

67. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

68. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

69. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

70. Minden,amit a lovakról tudni érdemes...

► ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

lovasokoldala.hupont.hu

71. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

72. TTONLINE

► Hirek

ttonline.hupont.hu

73. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

74. Anubisz rejtélyes Háza

► Ha szereted az Anubisz házát akkor feltétlenül ide gyere!

anubiszhaza.hupont.hu

75. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 6
Heti: 5
Havi: 168
Össz.: 25 201

Látogatottság növelés
Oldal: Pongó Vendégház
Gádorosi Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület - © 2008 - 2026 - gadorosihagyomanyorzo.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »